52. évfolyam (2005) 7-8. szám

E-tmt – A magyar autógyártás 100 éve

1905. május 31-én a Királyi József Műegyetem akkori, Múzeum körúti udvaráról indult 2000 km-es próbaútjára Csonka János postaautója, s ezzel új fejezetet nyitott a magyar autógyártás történetében. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár 2005. május 31-én DICSŐ MÚLT – FANTASZTIKUS JÖVŐ címmel ünnepi sajtótájékoztatóval emlékezett meg a száz évvel ezelőtti esemény centenáriumáról.

A rendezvény előtt dr. Molnár Károly rektor fogadta az Amerikában élő Pavlics Ferencet, NASA-díjas konstruktőrt, aki több mint fél évszázada, 1950-ben kapott gépészmérnöki diplomát a Műegyetemen.

A dicső múltat idéző megemlékezés a BME központi könyvtárában dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes megnyitó beszédével kezdődött. Ezt követően Budapest Főpolgármesteri Hivatalának képviseletében dr. Schiffer János főpolgármester-helyettes, a Magyar Posta Rt. képviseletében dr. Horváth Sándor logisztikai igazgató, a Rába Rt. képviseletében Romvári Ferenc vezérigazgató-helyettes, a Magyar Gépjárműipari Szövetség képviseletében dr. Körmendy Ágoston főtitkár, a Közlekedési Múzeum képviseletében dr. Katona András főigazgató, a Haris Autómúzeum képviseletében Haris Lajos igazgató, a Magyar Veterán Autó és Motor Szövetség képviseletében Borsche Károly főtitkár mondott köszöntőt. A megemlékezés ünnepi aktusaként Kövesné dr. Gilicze Éva, a BME Közlekedésmérnöki Kar dékánja átadta a magyar autógyártás jubileumát megörökítő emléktáblát dr. Melegh Gábor docensnek, a gépjárművek tanszék vezetőjének.

A fantasztikus jövőt képviselő programra a könyvtár Gazdaságtudományi olvasótermében került sor. Elsőként Stubnya György főigazgató-helyettes foglalta össze a BME OMIKK közelmúltban Millenniumi Díjjal kitüntetett „A magyar tudomány és technika nagyjai” című CD-ROM sorozatának fő jellemzőit, majd dr. Füstöss László, a BME Fizikai Intézetének docense és Sík András, az ELTE TTK adjunktusa mutatta be a sorozat legújabb tagjaként megjelent „PAVLICS FERENC” című multimédia kiadványt. Az előadások után a rendezvény díszvendége, Pavlics Ferenc ismertette a vezetésével kifejlesztett holdjármű megszületését, és mutatta be a magával hozott (és Amerikán kívül először bemutatott) modell működését.

Az ünnepi esemény színvonalát két különleges kiállítás emelte. A könyvtár aulájában a Haris Autómúzeum Zita királynő számára 1910-ben készített PHÖNIX-Landaulet díszautójának, valamint Pavlics Ferenc holdjárművének modelljét csodálhatták meg az érdeklődők. A könyvtár előtti területen a magyar autógyártás múltját a Magyar Veterán Autó és Motor Szövetség által szervezett (1955–1970 között készült) veteránautó-kiállítás: egy-egy Ikarusz 311 autóbusz, Csepel 344 és 350 teherautó, Csepel 450 V üzemanyag-szállító autó, Csepel 350D tűzoltóautó, valamint Rába felderítő úszó gépkocsi, míg napjaink hazai autógyártásának sikereit egy Audi TT, egy Suzuki Ignis és a legújabb Suzuki Swift személyautók reprezentálták.

A rendezvényt mintegy másfél száz résztvevő, köztük Csonka Lívia, Csonka János unokája és sok neves szaktekintély, valamint a nyomtatott és elektronikus sajtó számos képviselője tisztelte meg jelenlétével. A sajtótájékoztató centenáriumhoz méltó megrendezését az Audi Hungaria Motor Kft., a Haris Autómúzeum, a Közlekedési Múzeum, a Magyar Suzuki Rt., a Magyar Veterán Autó és Motor Szövetség, a Suzuki Plusz Autószalon és a Törley Pezsgőpincészet támogatása tette lehetővé.

A sajtótájékoztató kiemelt része volt annak a centenáriumi eseménysorozatnak, amely Győrben, április 28-án a 14. AutóDiga konferencia és kiállítás keretében tartott emléküléssel kezdődött, a Közlekedési Múzeum május 24-én megnyílt „A magyar autógyártás 100 éve” című kiállításával folytatódott, s több jelentős szakmai rendezvény után a 12. Autószalon veteránautó-kiállításával, majd a 2005. évi Magyar Tudomány Ünnepe novemberi eseménysorozatának keretében szakmai konferenciával zárul.

Végezetül néhány kép a rendezvényről:

A jubileum köszöntői (balról jobbra): Horváth Sándor, Katona András, Schiffer János,
Romvári Ferenc, Pavlics Ferenc, Zrínyi Miklós



Kövesné Gilicze Éva dékán és Melegh Gábor tanszékvezető



A 100 éves magyar autógyártás emléktáblája



Pavlics Ferenc és a holdjármű modellje



Csonka Lívia és a Haris-autómodell



Veteránautók a Műegyetem udvarán

Árkos Iván
(BME OMIKK)

Nyomtatható verzió